Márton Sarolta vagyok, korábbi végzettségem szerint közgazdász, majd okleveles természetgyógyász, reflexológus és asztrológus.
A természetes gyógymódok és a test – lélek működése mindig is vonzott, ezért másfél évtizednyi irodai munka után, az üzleti világot magam után hagytam és a budapesti Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetnél (ETI) természetgyógyászatot tanultam: itt reflexológiára szakosodtam, ahol Dr. Csikai Erzsébet volt a mesterem. Később Nelson-féle Quantum Biofeedback terápiát tanultam. Elvégeztem Kaló Jenő 6 éves asztrológiai képzését, melyből sikeres záróvizsgát tettem, itt többek között orvosi asztrológiát is tanultam. Folyamatosan bővítem természetgyógyászati ismereteimet, hogy tudásommal és képességeimmel a hozzám fordulók jó közérzetét és gyógyulását segítsem.
A természetes gyógymódokat, egészségmegőrzést, megelőzést nagyon fontosnak tartom és holisztikus szemlélettel közelítek minden problémához, hiszen az emberi test, lélek és szellem egységet alkot, ezeket együttesen kell figyelni, mivel harmóniájuk határozza meg egészségünket. Ezért kulcsfontosságúnak tartom a testi tünetek lelki, érzelmi okának felderítését és ezek kezelését.
